SAP CodingKids Program 2015-2016
SAP CodingKids Program 2015-2016
Kódolni a következő2 generáció is megtanulhat
Kik vagyunk, és mivel foglalkozunk?
A németországi, walldorfi székhelyű SAP-nak több 130 országban van irodája. A vállalat az üzleti szoftverek és szoftverekhez kapcsolódó szolgáltatások legnagyobb, világszintű vezetője. Magyarországon közel 700 kolléga dolgozik az SAP Hungary Kft.-n belül a III. kerületi Graphisoft Parkban.
Mivel társadalmi felelősségvállalásunk kiemelt részének tartjuk, hogy a programozást és az analitikus gondolkodást közelebb hozzuk a fiatalabb korosztályhoz, gyermekeknek (a fő korosztály 9-15 éves kor közötti fiúk és lányok) szeretnénk kódolási, illetve informatikai alapismereteket nyújtani, a korosztályuknak megfelelő játékos módon a Scratch program segítségével. Mivel az általános iskolák és középiskolák túlnyomó többségénél ez a fajta oktatás teljesen háttérben marad, hiánypótló lehet a projekt. A program természetesen teljesen ingyenes, és nem jár semmiféle kötelezettséggel.
De mi is a Scratch, amit szeretnénk bemutatni a diákoknak?
A világszerte egyre népszerűbb Scratch valójában egy programozási környezet, melyet a kódolással ismerkedő gyermekek számára fejlesztett ki a Lifeling Kindergarten csoport a MIT Media Lab keretein belül. A programmal játékokat és meséket lehet készíteni, a programozás alapjainak elsajátításával. A Scratch ingyenesen letölthető, tehát bárki számára elérhető akár a tanórán kívüli gyakorlásra is, továbbá magyar nyelven is használható. Az óráról és a programról több információt a linkek között találhat.
Eddigi eredményeink
Jelenleg egy 2014 őszi és egy 2015 tavaszi fordulón vagyunk túl. Az SAP CodingKids első évadában tavalyi év szeptemberében és októberében összesen 13 előadást tartottunk 7 iskolában, mellyel 350 diákot értünk el. Az évad zárásaként egy kódolási-kreatív pályázatot is hirdettünk, melyre nagyon szép pályamunkákat kaptunk. Emellett az itt dolgozó kollégák 5-16 éves gyermekeinek is tartottunk egy egész délutános Kód-Játszóházat két korcsoportban
A folytatásban, a CodingKids második évadában 2015 májusában immár több önkéntes és lelkes kollégát bevonva 24 tanórát tartottunk 12 iskolában és 533 gyerekhez jutottunk el 16 kolléga segítségével az idei év májusában. Ezt a tanévet is díjátadóval zártuk le. Néhány iskola, ahol jártunk már: többek között az Eötvös Gimnázium, a Madách Gimnázium, Újbuda Alma Mater, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Patrona Hungariae.
Terveink a következő tanévre
Folytatjuk a Scratch program bemutatását újabb iskoláknak és évfolyamoknak, de szeretnék egyúttal tovább is lépni, és kidolgozott óratervekkel, fogadó órákkal és workshopokkal segíteni azon pedagógusok munkáját, akik valamilyen formában be akarják építeni a játékos kódolást – akár egy-egy óra vagy szakkör erejéig – a tantervbe, és ezzel egy rendkívül hasznos és korszerű tudáshoz juttatni az érdeklődő diákokat. Terveink szerint a tanév során a pályázatokban és a konzultációs workshopokon legaktívabb iskolát különdíjban is részesítjük.
Gyakorlati információk
- A bemutató óra 45 perces, beleférhet egy rendhagyó informatika órába esetleg, de az órák számát és időpontját mindig egyeztetjük az intézménnyel
- minimális létszám egy osztály, azaz körülbelül 20 fő
- termen kívül projektor az egyetlen szükséges eszköz
- a korosztály 9-15 év között, tehát 3-4. osztálynál már nagyon jól működik a program
További kérdése van?
Bármilyen további kérdés esetén bizalommal keresse Pásztor Biankát a bianka.pasztor@sap.com email címen.
Hasznos linkek
- CodingKids bevezetés – http://prezi.com/sdhyli47xbnc/scratch-nyilt-ora/
- Scratch program – http://scratch.mit.edu
- Kapcsolat Bianka Pásztor – bianka.pasztor@sap.com
- SAP University Alliances – Ádám Dudits
- Több információ, hasznos linkek
- https://scratch.mit.edu/studios/675690/
- https://scratch.mit.edu/studios/1508184/
- http://zugloihajos.hu/hu/egy%C3%A9b/sap-coding-kids-p%C3%A1ly%C3%A1zat-2015-informatikai-programoz%C3%B3-verseny
- http://patrona.hu/buszkesegeink/programozas http://events.codeweek.eu/view/1148/coding-kids/
- http://go.sap.com/hungary/docs/download/2015/05/b0a424a5-287c-0010-82c7-eda71af511fa.pdf